icon-clock-o
2017.01.28.
icon-pencil
angelika
icon-comment
0
icon-tag
Cikk

Ma egy olyan cikkel jelentkezem, amit saját kezüleg írtam, mint minden eddigi cikkemet. Korábban már írtam, hogy lesznek témák amelyeket bővebben ki fogok dolgozni, és ez is olyan téma, ami sokakat érdekel és fontos eleme is a sorozatnak. Várom a véleményeket. Jó olvasást.

 

A Földiek vagy más néven a Kívülállók azok az emberek, akik a Földön születtek és nem az Űrben vagy a Mountain Weatherön. A Földiek a ma élő ember leszármazottai, akik túlélték a 97 évvel ezelőtti Nukleáris Apokalipszist. Nagyon sok Égi ember negatív véleménnyel van a Földiekből, pedig nem is ismerik őket.

A Földiek ellenséges viszonyban vannak a Kaszásokkal, a Hegyi Emberekkel és az Égi Emberekkel. Amikor az úgynevezett Bűnözők vagy is A 100-ak a földre érkeztek, éppen a Földiek területére, és ez nem tetszett nekik, valamint, amikor jelezni próbáltak az égieknek leégették az egyik falujukat, ami miatt még nagyobb lett a nézeteltérés. Az Égiek megpróbáltak Békét kötni a Földiek vezetőjével Anya-val de a próbálkozás kudarcba fulladt. Anya bukása után Lexa került hatalomra, aki 12 klán erejét hívta össze az Égiek ellen, de hajlandó volt békét ajánlani abban az esetben, ha az Égiek nem hagyják el a területüket. Végül az Égiek és a Földiek közös erővel indultak meg a Mountain Weather-i emberek ellen. A Földiek és az Égiek viszonylag szövetséges tűzszünetben állnak.

 

TÖRTÉNELEM

Sajnos, nem sokat tudunk még a földiek történelméről. A Földiek azoknak az embereknek a leszármazottaik, akik 97 évvel ezelőtt túléltek egy Nukleális Apokalipszist. A Mountain Weather-i Dante Wallance szerit, velük ellentétben, ezek az utódok immunisak a sugárzásra, a szervezetük alkalmazkodott az ottani életforma és időjáráshoz, akár csak az Égi Emberek, akiket közvetlenül ért a sugárzás, még is túlélték.

 

56 évvel ezelőtt a Hegyi Emberek elkezdték begyűjteni a Földieket és kísérleteztek, hogy kivonhassák, a szervezetükből azon anyagokat melyekre szükség van a szer előállításához, hogy ők is a szabadban járhassanak. Ez több száz hallottat követelt. Ez volt a Cerberus Project, majd jött a Harvest Project is. A Kettő lényege ugyan az. A szer megalkotása. Ezekben az időkben a Földiek féltek a Hegyi emberektől és nem viselhettek fegyvert, ha még is így történt, akkor megbüntették őket.

 

Majd, 2140 körül Lexa parancsnok egyesítette a 12 klánt és a Földiekkel szövetkezve ellenük fordultak.

Populáció

Nem tudni, hogy pontosan mennyien vannak a földön. De, van legalább 12 klán Földi, valamint ismeretlen számú nomád csoport, akik szintén Földiek. Összességében még is maguk a Földiek vannak a legnagyobb létszámban erre a bizonyíték, amikor a 12 klát összehívta Lexa parancsnok.
A Hegyi emberek száma háromszáz főn felül volt, ez akkor derült ki, amikor Clarke rájuk eresztette a kinti levegőt és ezzel megégett az egész ott élő ember. Finn 18 falubélit ölt meg. A 100-ak jelző rakétája 250 földi halálát követelte és további 300-an haltak meg Pike vezetése alatt. De, még mindig a Földiek a legnépesebbek.

 

Társadalom

Minden falunak van egy klánja és minden klánnak van egy vezetője.  Mint például Indra a Tondcok vezetője.  A Tondcokról már sokat hallhattunk az Égiek egyik tagja Octavia is hozzájuk társul szerelme Lincoln miatt. De, minden klán vezető fölött egy parancsnok áll.  A klánok vezetőt választanak, ha a régi meghal.

 

A gyermekeket már fiatal koruktól kezdve tanítják a harcra és az Angol nyelvre. Ha egy gyermek születésénél rendellenességet vesznek észre, vagy más néven mutálódik, akkor az megtöri a vérvonalat és elűzik. Vannak, akik emiatt elhagyják családostól a klánjukat. Ilyen volt Zoran este is.

 

A harcosos a testükön páncélszerű dolgokat hordanak és használnak. Amelyek általában csontból, bőrből, állati szőrméből és textilből készülnek. Gyakran viselnek maszkokat és sisakot is amelyek csontból vagy fából készülnek.  A harcosok festéket viselnek az arcukon és sok földi restét vagy arcát tetoválás díszíti.

 

A harcosok különböző fegyvereket harcolnak, kard, tőr, lándzsa, íj, és saját öklükkel. Sok nép egyáltalán nem használ fegyvereket, csak a saját erejüket.

 

A Földiek kultúrájában vannak hiedelmek és babonák, hogy egyszer eljön a gyilkos, aki túlélő lesz. Úgy tartják, hogy aki hatalomra tőr, annak a lelkébe kerül.  Amikor az első gyilkosságot elkövetik, megtiszteltetésként szolgál egy saját jel a vállukon vagy mellkasukon. Minden jel igazolja, ha egy harcos öl. Gyakran ezek a jelek olyanok mintha égések lennének a bőrön.  A parancsnokoknak tarkójuk alatt egy végtelen jel van, ahol felvágva a parancsnokok vándorló lelke ki tud szabadulni haláluk után hogy azután az újabb parancsnokban éljen.

 

NYELVEZET

Trigedasleng egy univerzális nyelv ami azt jelenti, hogy az összes klán tudja ezt a nyelvet. Csak a harcosok beszélnek Angolul vagy más néven Gonaslengül, így náluk kétnyelvűségről beszélhetünk.

 

A második évadban Lincoln megtanítja Octaviat a földiek nyelvére, hogy minél jobban beilleszkedhessen a világukba.

 

HALÁLBÜNTETÉS

A halálbüntetésnek komoly eljárása van. Akkor beszélünk róla, amikor a 12 klán összegyűlik és mindegyikük egy-egy vágással a vádlott testén rárója az ítéletét a bűne miatt.  Majd megégetik a kezeit és a szemeit. Végezetül leszúrják, ha még addig életben marad.

 

Már szemtanúi lehettünk ilyen kivégzésnek, mégpedig amikor egy Égiről volt szó. Finnről, akinek a végső döfést Clarke adta.

 

TECHNOLÓGIA

A Földiek egy nagy romos civilizációban élnek. Szétszórtan élnek falvakban. Gyűjtögetnek, vadásznak és mezőgazdasággal is foglalkoznak egyes helyeken. Gépfegyvereknek nincsenek tulajdonában, mindössze úgynevezett „izom-meghajtású” fegyvereknek, ezek az íjak, dárdák, kardok. Felhasználják a földnek a fém készletét (pl .: kardok készítéséhez, stb.). Vannak lovaik és gyógyítóik, akik gyógynövényeikkel próbálnak gyógyítani, és borogatással levinni a lázat, a modern orvosi technológiák helyett. Ezeknek a fegyvereknek a használata, a gyógyítás és a szállítások megoldása figyelemreméltóan hatékonyan működik.

 

Klánok

• Trikiru/Trigeda
• Azgeda
• Floukru
• Sankru
• Yujleda
• Ouskejon Kru
• Delifikru
• Trishana(kru)
• Podakru
• Ingranrona(kru)
• Boudalan(kru)
• Louwoda Kliron

icon-clock-o
2016.08.10.
icon-pencil
angelika
icon-comment
0
icon-tag
Cikk

A mutáció egy genetikai rendellenesség. A nukleáris apokalipszist követően a földet hatalmas méretű és erősségű sugárzás érte.

 

A sugárzás nem volt hatással a bárkán élőkre, mivel Őket érte a legjobban így immunisak voltak rá, nem ment végbe semmilyen rendellenesség a testükön. A földön élők között vegyesen alakult a helyzet. Egyeseket egyáltalán nem érintette, és immunisak voltak rá, mások védőruha nélkül megégnek a szabadban. Sokan vannak, genetikai rendellenességgel élők, ők az utódoknak is tovább adják ezeket. A természetben találgató meg a legtöbb elváltozás.

 

A kétfejű szarvas: vele már a sorozat legelején találkozhattunk, amikor Clarke Jasper, Monty és Octavia felfedezi a környéket. Első pillantásra egy gyönyörű szarvast látnak, és örülnek, hogy vannak még élő állatok a földön, ám amikor az szembefordul velük, egy kétfejű szarvast látnak, ami összenőtt. Ez a sugárzás egyik következménye lett.

 

Világító pillangók: látszólag úgy néznek ki mint a hétköznapi lepkék, ám a sötétben világítnak. Csoportokat alkotnak és vándorló pillangók. Leginkább úgy viselkednek, mint a normális lepkék.

 

Vízi kígyó: emlékezetes lehet sokak számára. Már az első epizódban láthatjuk, amikor Octavia a vízbe megy, az azonnal lecsap rá. A Vízi kígyók azonnal rátámadnak arra, ami a vízbe kerül. Hatalmasak és könyörtelenek. Becslések szerint 10 láb hosszú és 2 láb széles. Úgy siklik mint egy kígyó, de úgy úszik és harap mint egy píranya.

 

Kétfejű lovak: viselkedésül hasonló a normál lovakhoz, rájuk is hatott a sugárzás, hasonló módon, mint a szarvasokra, ők is kétfejűek, de nem mindegyik.

 

Az emberekre is hatott a sugárzás, náluk is vannak elváltozások, eddig csak fejen és kézen láthattunk. Például Zoran, a fiú, akinek az arca torz és Emori akinek a keze torz.

 

Pauna: egy óriási gorilla. Őt egy Lexa és Clarke jelentben láthattuk

 

Növények: Akárcsak a pillangók, a növények a kicsi bokrok a földön lévő virágok is világítanak a sötétben, sőt még a fák törzsei is. Nos ez ellentmondásos lehet, mivel csak az első epizódban láthattuk ezt a jelenséget, azzal magyarázzák, hogy csak néhány éjszakán át világítanak és nem mindig.

 

Nobi Nuts: a szervezetedbe kerülve hallucinációkat-látomásokat okoz. Az alábbi karakterekhez jutott el a Nobi Nuts: Monty, Jasper, Nathan, Bellamy, Clarke és Connor.

 

Mérgező fák: Igen ilyenek is vannak. Őket a Bitten Harvest című részben ismertük meg. Savas ködöt bocsátanak ki magukból ami erősen maró hatású a bőrre.

   

Főoldal > Egyéb > Mutációk


icon-clock-o
2016.07.23.
icon-pencil
angelika
icon-comment
0
icon-tag
Cikk

Kicsit hosszú lett a cikk, de úgy gonddoltam, hogy mindenképpen szükség van erre. Remélem tetszeni fog nektek. csak egy részét olvashatjátok itt. Az egész cikket a tovább szóra kattintva olvashatjátok!

 

Octavia: „Rád sem bírok nézni! Mert, amikor ezt teszem Pike-ot látom, ahogy fegyvert fog Lincoln fejéhez. Hallom a lövést, és látom, ahogyan összeesik.”

Bellamy: „Nem én öltem meg Lincolt.”

Octavia: „Nem, de te miattad halt meg!”

 

Bellamy Blake és Octavia Blake között testvéri kapcsolat van. Az őket alakító színészek, Bob Morley és Marie Averopoulos.

 

Mivel az Ark törvényei szerint csak egy gyermek születhetett a családban, így arról, hogy testvérek, kizárólag Bellamy és Octavia tudott az Égi emberek közül.

 

Azóta, hogy a harmadik évadban Pike középpontba került, Bellamy és Octavia eltávolodott egymástól. Mivel Octavia Bellamy-t hibáztatja Lincoln halála miatt még nagyobb lett a feszültség.

 

 

 

ÖSSZEFOGLALÓ

Octavia születésére az első évad első epizódjában került sor. Mivel szabályellenes volt Octavia életben maradása, ezért bujkálnia kellet egy kis lyukban. Amikor rájöttek, hogy Ő is az Ark lakója elítélték, majd a 100-akkal a földre küldték. Bellamy meglőtte Jaha Cancellor-t, hogy a húgát biztonságban tudhassa a földön.

 

Az egész első évad alatt Bellamy túlságosan is védelmező O-val kapcsolatban, de rájön, hogy a húga erősebb, mint azt gondolta volna. A második évadban nagyobb teret ad neki és hagyja, hogy Lincolnal legyen. Ekkor szorosabbá válik a kapcsolatuk.

 

A harmadik évadra Pike-nak köszönhetően újra eltávolodnak egymástól és o egyre inkább hasonlít egy Földire, mint Égire.

 

 

 

A FÖLD ELŐTT / AZ ARKON.

Aurora Blake, Bellamy édesanyjának titokban kellett tartania a második terhességét a gyermekek születésére vonatkozó szabályok miatt. A 7 éves Bellamy végignézte, ahogy édesanyja megszüli a testvérét. Miután megszületett a testvére Auróra Bellamy kezébe adta, és megígértette vele, hogy mindörökké fog rá vigyázni, bármi történjen. Arra kérte, hogy adjon Ő nevet a kicsinek. Bellamy Augustus császár húga után nevezte el Octavianak.


icon-clock-o
2016.07.12.
icon-pencil
angelika
icon-comment
0
icon-tag
Cikk

Biztosan észrevettétek már, hogy az elmúlt 2-3 évben, de főleg az idei és a tavalyi filmekben/sorozatokban egyre több olyan párost láthatunk, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Különösebb okát nem tudni, de elő szeretettel csinálják ezt az írók és a rendezők mostanság, legyen szó a Shadowhuntersről, vagy éppen jelen esetben a The 100-ról.

 

Ez még nem minden, nagyon kapós még mindig a szerelmi háromszög, ami kapcsán ismét megemlítenem a Shadowhunters-t vagy a Vampire Diaries-t és szintén a The 100-at is.

 

A The 100 Clarke Griffinje és Bellamy Blakeje között a kezdetekben egyáltalán nem volt érezhető az összhang. Ellenségesek voltak egymással és egyáltalán nem érdekelte őket, hogy mi történik a másikkal. A végére odáig jutottunk, hogy nagyon is szükségük van egymásra, fontosak egymásnak és egy nagyon-nagyon szoros barátság alakult ki közöttük, amiből akár lassan ugyan, de egy románc is kialakulhat, sőt, a könyv alapján lesz is.  (Erről bővebben ITT olvashattok.)

 

A Clexa páros kialakulása is egy szép történet. Kezdetekben nem bíztak egymásban ők sem, ám közöttük sokkal tovább fejlődött ez a viszony, csók, titkok, bizalom és nemi kapcsolat. Akárcsak Bellamy-val itt is két vezető kapcsolatáról beszélhetünk.

 

Most akkor, hogy röviden tisztáztunk dolgokat, felmerült a kérdés sokakban, hogy ki kinek szurkol. Két lehetőség van, egy már meglévő kapcsolatnak vagy egy alakulóban lévőnek. Sokan már csak azért is, jobban kedvelik a Clexa párost, mert egy leszbikus szerelemről van szó, és felvállalják. Vannak akik abszolult épp amiatt irtóznak a dolgoktól vagy, csak mert ők minden képen a Bellamy párost szeretik azaz a Bellarke-ot.

 

Én, nem ítélkezek, hiszen semmi problémám sincs azzal, hogy szerelmes Lexába Clarke. Nem is örülök neki, de nem is ítélem el, lényegében csak megbarátkoztam a tudattal és azért közöttük egy nagyon erős kapcsolat van, nekem ezt jó volt látni függetlenül a nemétől.

 

Viszont, most már úgy érzem, hogy ezt egy kicsit pihentessük. Új évad és nem árt a vérfrissítés. Most már hagyni kellene kibontakozni a Bellarke párost is. Az igazság az, hogy miattuk izgatott vagyok, hogy mi lehet ebből, de fordított esetben ha Bellamyval jött volna össze hamarabb, nagyon utáltam volna Lexát, hogy széttépi őket, ám így nem, és nagyon várom, hogy kialakuljon közöttük valami. Persze az is lehet, hogy egyáltalán nem fog tetszeni ez a páros jobban összefonódva, de ha nem látom, nem tudom meg. A végén úgy is Clarke választ majd, és reméljük, hogy jól fog dönteni.

 

Csak attól tartok, hogy a Bellarke párost jobban fogom kedvelni, pedig az lenne a legjobb ha inkább Clarke boldogságával foglalkoznék.

 

 

Nos, Nem ez a fő szála a The 100-nak, sőt ez csak egy kis háttér sztori fontos szereplőkkel. De egy kedves látogatóm feltette a kérését, hogy csak Ő nem szereti a Clexa párost? Nos nem csak ő nem, de sokan oda vannak érte vagy pártatlanok mint én de inkább most már jöhetne egy kis Bellarke. Ezért is írtam le röviden, hogy aki ahogyan gondolja az miért is gondolhatja úgy. Remélem Választ adtam a kérésedre. Ha, másoknak is van, nyugodtan tegyétek fel a Chat-en.